A tudás menedzselése mellett elkötelezett szervezetek olyan versenyelőnyre tehetnek szert, amely révén megvalósíthatják a fenntartható fejlődésről alkotott jövőképüket. A gyorsan változó piaci, illetve ügyféligényeknek a szervezetek ugyanis akkor tudnak eleget tenni, ha képessé válnak a munkatársak, partnerek és ügyfelek közötti hatékony tudásmegosztásra.
Oktatásunk célja, hogy a hallgatók megismerhessék a Microsoft SharePoint technológiájának képességeit, illetve a rendszerrel kapcsolatos alapvető kompetenciákat, módszertanokat. A résztvevőknek az oktatás során alkalma nyílik a rendszer gyakorlati felhasználási lehetőségeinek megismerésére, valamint a napi szintű használathoz szükséges speciális ismeretek megszerzésére. A képzésben résztvevőknek az elméleti áttekintés mellett lehetőségük lesz a rendszer használatának gyakorlati elsajátítására is.
Képzésünkben kiemelt szerepet játszik a vállalat már meglévő tudásanyagának hatékony karbantartása, kezelése. Tudta Ön, hogy átlagosan a dolgozók munkaidejük 25 - 40 százalékát olyan anyagok felkutatásával töltik, amit valaki korábban már elkészített?
Vegyen részt 2 napos tréningünkön, hogy áttekintő képet kapjon a korszerű Sharepoint használatáról és működéséről!
A HyperTeam által kidolgozott oktatási tematika a következő 2 részre tagolódik:
Első nap
· Miért a SharePoint?
· Vállalati dokumentumkezelés SharePointtal
o Csoportmunka, együttműködés
o Jóváhagyási, véleményezési munkafolyamatok
o Automatikus értesítések
o Tudatos munkaszervezés, visszakeresési idő minimalizálása
· Vállalati intranet kialakítása
Második nap
· Riportkészítés
· Könnyű kezelhetőség Office-integrációnak köszönhetően
· Jogosultságkezelés, hozzáférés-szabályozás üzleti felhasználó szemszögéből
· Kérdőívek, felmérések készítése
· Vállalati tudásbázis építése Wiki alapokon
Oktatóink minden helyzetben igyekeznek szakmai tapasztalatuk alapján olyan gyakorlati tudást nyújtani, amely az adott terület szakértői számára az elhangzottak jobb megértését biztosítják. A képzés interaktív, workshop jellegű. Minden részterületen lehetőség van a felmerülő kérdések közös megvitatására, amelynek keretében az oktató is szívesen áll a hallgatók rendelkezésére. Az oktatás során a munka az oktató vezénylésével saját számítógépeken folyik, ezért kérjük, mindenki hozza magával számítógépét!