top of page

Egyedi és határtalan: egységes vállalatirányítási rendszer rendelésre

A következőkben egy konkrét projektünket szeretnénk bemutatni. Ügyfelünkkel közösen kifejlesztettünk egy olyan integrált rendszert, amely elősegíti a cégen belüli információ áramlását, munkafolyamatok, valamint termékek mozgásának elektronikus dokumentációját. Olyan komplex, egységes vállalatirányítási rendszerre volt szükség, amely egyben kezeli a pénzügyi folyamatokat, a raktározást, kontroll és HR folyamatokat, és amelyben az ajánlatadás, szerződéskötés- és kezelés, a munkák és a szervíz teljeskörű kezelése és nyilvántartása is megoldott.


Ügyfél profil

A GATE Kft. egy kaputechnikára szakosodott vállalat, több mint 30 év szakmai tapasztalattal. A kaputechnikán belül számtalan területeten jelen vannak: a kapu- és rakodástechnikai szakértés és tanácsadás mellett, sürgősségi hibaelhárítással, karbantartással és felújítással is foglalkoznak. Ügyfeleik között tudhatnak számos hazai nagyvállalatot, valamint kis- és középvállalkozást is. Szerződött partnerekkel együtt több mint 300 fővel, közel 15.000 berendezéskarbantartását végzik napi szinten.


Kihívás

A cégcsoport dinamikus fejlődése és a márkafüggetlen szervíz gyors reagálási ideje megkövetelte, hogy a háttérfolyamatokon is változtasson a cégcsoport. A belső folyamatok újragondolása, a cégcsoporttá válás az informatikai háttér modernizálását vonta maga után. A cégcsoport növekedésével szükségessé vált, hogy javítsanak a gyorsaságon és hatékonyságon, ezért szükségessé vált egy egységes vállalatirányítási rendszer bevezetése.


Elvárások
  • Szoftver szigetrendszerek megszüntetése egy integrált multifunkcionális platform segítségével.

  • Részlegek közötti kommunikáció és információáramlás összehangolása.

  • Adatrögzítéssel töltött idő rövidítése.

  • Az üzleti folyamat a teljes életciklusuk alatt egy szoftver felület segítségével elérhető.

  • Bejövő és kimenő számlák rögzítése egy egységes felületen, jóváhagyási rendszerrel.

  • Termék-életciklus nyomonkövetés.

  • Word és Excel alapú dokumentáció felváltása integrált űrlapok segítségével.

  • Automatikus ajánlati dokumentum generálás.

  • Papíralapú dokumentáció helyettesítése és a munkafolyamat egyszerűsítése, melyben egyszerre kezelhetők a partneradatok, a munkafolyamat dokumentáció és a projektek menedzsmentjéhez szükséges információk.


A HyperTeam megoldása

Ügyfelünkkel, a GATE Kft. munkatársaival közösen kifejlesztettünk egy olyan integrált rendszert, amely elősegíti a cégen belüli információ áramlását, munkafolyamatok, valamint termékek mozgásának elektronikusdokumentációját. Rendszerünkkel könnyedén elvégezhető a heti erőforrás-ütemezés, valamint az űrlapokból történő automatikus ajánlatgenerálás is. A szoftverszigetek időigényes és bonyolult rendszerét felváltotta a felhasználóbarát felületű, böngészőből bármilyen eszköztől könnyedén elérhető SharePoint platformunk, melyben a felhasználók a potenciális üzleti lehetőségek felkutatásán és dokumentálásán át egészen a számlázásig végigkövethetik a munkafolyamatokat.

  • Berendezés alapú, azaz minden szervízelt berendezésnek egyedi azonosítója van, ami alapján mindennyilvántartásra kerül annak előéletéről.

  • Szerződésenként több száz különféle berendezést képes helyszínenként, karbantartási periódusonként nyilvántartani.

  • Az ajánlatadási űrlap segíti a pontos és gyors ajánlatadást. Az árkalkulációban támogatást ad a raktármodullal és a szerződéses modullal való közvetlen összeköttetés. Az ajánlatot az ügyfél igénymegjelenésétől, a munka pénzügyi zárásáig végig segíti és dokumentálja a rendszer.

  • Szervízszám azonosít minden hibabejelentést, munkát, mely munka bárhonnan gyorsan ütemezhető.

  • Grafikus ütemező segíti a munkaütemezőket abban, hogy melyik szerelőt milyen autóval és eszközzel,mikor milyen munkára küldenek. A felület figyelembe veszi a foglaltsági adatokat is, amelyek a Távollétkezelőben és az Eszközfoglalóban rögzíthetőek.

  • A munkalap szintén egy olyan űrlap, amelynek kitöltése minimális idő és energiaráfordítást igényel, bárhonnan, bármilyen eszközről kitölthető és később minden munka pontosan visszakövethető.

  • A belső számla modul azzal segíti a számlázás folyamatát, hogyösszegyűjti azegy adott szervízszámhoz tartozó rögzített munkalapokat, az esetleges hozzátartozó ajánlatot és ebből proforma számlát készít, amit átad a pénzügyi-számviteli rendszerbe.

  • A riport funkcióval bármilyen riport lekérdezhető a modulokban lévő mezőkből, illetve előre készített riportokat is kezel a rendszer.


A projekt célja

A korábban “szigetként” működő alkalmazások lecserélése egy összefüggő és minden folyamatot és igényt támogató rendszerre. A dobozos megoldások közül egyik sem felelt meg maradéktalanul az igényeknek. Márkafüggetlen szervízként a GATE cégcsoport egyik legnagyobb erénye a gyorsaság és rugalmasság, valamint szintén nagyon fontos volt, hogy az információk ne vesszenek el. Ezen alapvető funkciókról a leendő rendszer esetében sem tudtak lemondani, így esett a választás a HyperTeam fejlesztésére.

Olyan komplex, egységes vállaltirányítási rendszerre volt szükség, amely egyben kezeli a pénzügyi folyamatokat, a raktározást, kontroll és HR folyamatokat, és amelyben az ajánlatadás, szerződéskötés- és kezelés, a munkák és a szervíz teljeskörű kezelése és nyilvántartása is megoldott.



Felkeltettük érdeklődését? Az esettanulmány részletes leírásához kattintson az alábbi gombra!


Szükség esetén segítséget nyújtunk


További segítségért keresse fel elérhetőségeinket a weboldalunkon, ahol kérdéseket tehet fel, ha esetleg problémákba ütközik. Keressen minket bizalommal!


Hasonló tartalmakért kövessen minket Facebook, illetve LinkedIn oldalainkon, valamint iratkozzon fel Youtube csatornánkra!





Kövessen minket Facebook és LinkedIn oldalunkon!

  • Facebook Social Icon
  • LinkedIn Social Icon
bottom of page